Sok tárolási kérdést kell eldönteni, mielőtt az adatbázis-adminisztrátor egy adatbázist létrehozhat. Az egyik legfontosabb kérdés az, hogy mennyi helyet ad az adatbázisnak. A táblabeli adatokon kívül a táblaterekhez az indexeket is hozzá kell rendelni. Alapvetően gondolkodhatunk úgy, hogy egy táblatér egy állománynak felel meg. Azonban az adatokon és az indexeken kívül a tranzakciós naplókkal is számolni kell. A tranzakciós napló megfelelő tárolása az adatoktól és indexektől különböző állományokban történhet.
Miután meghatároztuk a szükséges tárigényt, az adatbázis-adminisztrátornak választania kell egy elegendő tárterülettel rendelkező, megfelelő háttértárat az adatbázis állományainak a tárolására. Az adatbázis-adminisztrátor a különböző állományokhoz több háttértárat választhat azért, hogy
az állományok teljesítménykövetelményeit segítse a megfelelő lemezeszközökkel,
elkülönítse az indexeket az adatoktól teljesítmény okokból,
a naplóállományt elkülönítse egy különálló és nagyon gyors eszközre,
az ideiglenes és munkaállományokat elkülönítse, hogy ha lemezhiba történik, akkor az ideiglenes állományokat lehessen törölni, és újradefiniálni mentés és visszaállítás nélkül,
az adatokat több eszközre helyezze, hogy elősegítse a párhuzamos elérést.
Az adatbázis-adminisztrátornak meg kell határoznia az optimális állományelhelyezkedést a lemezen. Időnként az adatbázis-adminisztrátor teljesítménynövelést érhet el, ha az állományokat az egyik fizikai lemezről a másikra mozgatja. Általános technika, hogy a táblabeli adatokat tartalmazó állományt és az adott táblára létrehozott indexeket tartalmazó állományt különböző lemezeszközökre helyezi el az adatbázis-adminisztrátor. Az indexek és az indexelt adatok elkülönítésével az input/output műveleteket sokkal hatékonyabbá lehet tenni, mert a lemezeszköz fizikai író-olvasó fejének nem kell többször mozognia. Ugyanebből az okból ugyanazon műveletek által elért adatok különböző fizikai lemezeszközökre helyezése egy másik általános állományelhelyezési technika és ugyanolyan előnyökkel jár, mint az indexek elkülönítése az adatoktól.
Modern tárolási eszközök (RAID) használatával a pontos állományelhelyezés elveszíti jelentőségét.
Bármilyen tárolási eszközt használunk, biztosítsuk, hogy a tranzakciónapló a táblák adatait tartalmazó állományoktól mindig elkülönített eszközön legyen, és hogy a tranzakciónapló mentése független legyen az adatbázis mentésétől. Így növeljük a visszaállíthatóságot.
Minden adatbázis-kezelő rendszer más tárolási módszert alkalmaz. Ismerjük meg az általunk használt adatbázis-kezelő rendszer azon mechanizmusát, amely a tárolási alrendszerekkel és a lemezekkel kölcsönhatásban áll és az adatbázis-állományokat hozza létre. Nem megfelelően létrehozott adatbázis-állományok a gyenge teljesítmény jelentős okai lehetnek.
Az adatbázis-kezelő rendszerek szállítói ajánlanak olyan terméket, amelynek a segítségével a tárolást a rendszerre lehet bízni (system-managed storage, rendszer által kezelt tárolási megvalósítás, SMS). Az SMS-sel az adatbázis-adminisztrátor helyett a rendszer határozza meg az állományok aktuális helyét. Az új, hatékony lemeztechnológiákkal az SMS sokkal hasznosabb opció, mint régen volt.
Lehetséges, hogy a rendszerre csak az adatbázis-állományok nagy részének az elhelyezését bízzuk, azonban bizonyos teljesítményérzékeny állományokhoz (mint a tranzakciónapló) nem a rendszer által kezelt állományelhelyező technikát használunk. Így a rendszer megoldja a legtöbb adatbázis-állomány elhelyezését, és az adatbázis-adminisztrátornak csak a legszükségesebb adatbázis-állományok elhelyezésével kell foglalkoznia.
A raw partíció egy egyszerű lemezeszköz, amelyen nincs operációs rendszer vagy állományrendszer telepítve. Általában akkor lehet használni, ha az adatbázis UNIX operációs rendszerre került, de az újabb Windows verziók mellett is létezik.
Amikor az írásokat az operációs rendszer puffereli, az adatbázis-kezelő rendszer nem tudja, hogy az adat fizikailag a lemezre került-e. Az operációs rendszer helyett az adatbázis-kezelő rendszer írja az adatokat a gyorsítótárból a lemezre. Ha hiba történik, és nem raw partíciót használunk, az adatbázis adatai esetleg nem lesznek 100%-ig helyreállíthatóak. Ezt kerüljük el a raw partícióval.
Ha raw partíciót használunk, akkor az adatok az operációs rendszer közbeavatkozása nélkül kerülnek a lemezre. Raw partíció használata esetén az adatbázis-kezelő rendszer kezeli a raw partícióval létrehozott tárat, így azt is az adatbázis-kezelő rendszer biztosítja, hogy legyen elég elérhető hely. Ha raw partíciót használunk, az operációs rendszer nem foglalja le a szükséges helyet az állománynak. Ha más alkalmazás is ugyanazért a területért versenyzik, akkor az esetleg nem látja, hogy az adatbázis-kezelő rendszer használja a területet, ezért esetleg nem lesz annyi hely az adatbázis adatainak, mint amennyit gondoltunk. Ezt megelőzhetjük azzal, hogy az adatbázis-kezelő rendszer előre lefoglalja a szükséges területet, de nem tölti ki.
A raw eszköz hátránya, hogy nehéz nyomon követni az adatbázis-állományokat. Ha nem az operációs rendszer vagy az állományrendszer foglalta le az állományokat, akkor nem lehet operációs rendszerbeli vagy állomány rendszerbeli utasításokkal nyomon követni őket. Esetleg más szoftvertermékek segíthetnek a probléma megoldásában.
Az adatbázis-kezelő rendszerek újabb verzióihoz a szállítók nem javasolják. Nehezebb kezelni, és teljesítményben is csak kb. 5-10%-os javulást eredményezhet. A mai tárolást támogató eszközök ettől sokkal jobb teljesítményt és kezelhetőséget biztosítanak úgy, hogy közben operációs rendszerbeli állományokat használ az adatbázis-kezelő rendszer.
Az adatbázis-kezelő rendszerek ideiglenes adatbázis-objektumokat hozhatnak létre, amelyek csak addig léteznek, amíg egy bizonyos tranzakció hatásköre tart. Ezek az objektumok ideiglenes adatokat tartalmaznak, amelyek átmenetiek és nem szükséges őket hosszú ideig tárolni, csak amíg használják őket. Ilyen ideiglenes vagy munkaállományt használhat az adatbázis-kezelő rendszer például az adatok rendezéséhez.
Adatbázis-kezelő rendszertől függ, hogy az ideiglenes adatbázis-objektumok használatához az adatbázis-adminisztrátornak kell-e lemezeszközt és tárterületet az adatbázishoz rendelni.
A legtöbb adatbázis-kezelő rendszer termék biztosít az adatok tömörítéséhez valamilyen eljárást. Ha mégsem, akkor lehet más terméket vásárolni. A tömörítéssel kevesebb hely szükséges ugyanahhoz az adatmennyiséghez. Egy tömörítő rutin algoritmikusan tömöríti az adatokat, amikor az adatbázisa kerülnek, és kitömöríti őket, amikor visszanyerjük őket. A tömörítés a processzort terheli, mert az adatelérés megköveteli az adatok tömörítését és kitömörítését. Az input/output műveletek sokkal hatékonyabbak tömörítés esetén, mert az adatok a lemezen kevesebb helyet foglalnak, és így egy input/output művelettel több adatot lehet olvasni.