Egy adatbázistábla az adatok halmazának logikai megjelenése, amely fizikailag a tárolón helyezkedik el. Az egyik döntés, amit az adatbázis-adminisztrátornak minden tábla esetén meg kell hoznia, hogy hogyan tárolja az adatokat. A különböző adatbázis-kezelő rendszerek különböző mechanizmusokat biztosítanak arra, hogy a fizikai állományokat az adattáblákhoz rendeljük. Az adatbázis-adminisztrátornak választania kell a következő lehetőségek közül, hogy az egyes táblákat állomány(ok)hoz rendelje:
Egy táblát egy állományhoz: Ez a legáltalánosabb választás. Minden, a táblába beszúrt sor ugyanabban az állományban van. Nem biztos, hogy ez a leghatékonyabb megoldás.
Egy táblát több állományba: Ezt az opciót használják a leggyakrabban a nagy táblákhoz vagy az olyan táblákhoz, amelyekhez szükség van tárolási szinten fizikailag elkülöníteni az adatokat. Adatbázis-kezelő rendszertől függően egy táblát úgy lehet több állományhoz rendelni, hogy az adatbázis-adminisztrátor a táblát partíciókra bontja és különböző táblaterekhez rendeli, vagy a táblához rendelt táblateret particionálja.
Több tábla egy állományba: a kis táblákhoz (mint pl. a kódtáblák) használják ezt az opciót.
A particionálás segíti a párhuzamos adatfeldolgozást. A párhuzamos adatfeldolgozás esetén az adatbázis-kezelő rendszer az adatbázis adatait több folyamat segítségével éri el. Lehet, hogy az adatbázis-kezelő rendszer egy SQL utasításhoz több párhuzamos kérést hív meg, amely több szimultán olvasó motort használ. A párhuzamosság lényegesen csökkentheti az adatbázis-lekérdezésekhez szükséges időt.